Hírlevél
Hírlevél

A Duna és a 3-as metró között: ez a 9. kerület, Ferencváros. Sport, színház vagy zene? Úgy látszik, itt már csak olyan helyek vannak, amelyek messzebbről is vonzzák a látogatókat. A Fradi stadion, a Nemzeti Színház vagy a MÜPA mellett igaz lehet ez a szép számban működő kisgyerekes helyekre is, amelyeket a Könyves Kálmán körúttól a belváros, a külváros, sőt a Duna felé indulva is megtalálhattok.


Olvasási idő: 5 perc


| Ajánljatok új helyeket kommentben vagy emailben, cikkünket frissítjük!


* * *


Pacsirta Mozgásfejlesztő Kuckó

Pacsirta Mozgásfejlesztő Kuckó babáknak és gyerekeknek
A Pacsirta Mozgásfejlesztő Kuckó minden nap tele van élettel

Az Üllői úton sétálva a kék-madárkás üvegablak mögül tornázó kisgyerekek és felnőttek körvonalai szűrődnek ki. Jó hangulatban énekelnek, táncolnak, akadályokon másznak át, a legnagyobb odafigyelésben: ez a hely a Pacsirta Mozgás- és készségfejlesztő Kuckó!

A különleges fejlesztő- és közösségi ház története 2018-ban indult: ekkor alapította Tófalvi Renáta gyógypedagógus társaival a helyet, ami a 0-14 éves közötti gyerekek, családok, felnőttek kedvelt fejlesztő házává és közösségi terévé vált.

Ha ellátogattok a Pacsirta Kuckóba, meglátjátok, itt minden a mozgásról és a fejlesztésről szól! A képzett fejlesztő pedagógusok – logopédusok, gyógypedagógusok, konduktorok – egyéni- és csoportos foglalkozásai mellett babatorna, babamasszázs, hordozó- és jóga órákba, gerinctornába, többféle tanfolyamba is bekapcsolódhattok. Ráadásul az esti órákban Apával is nagyon jól lehet együtt tornázni, a bölcsis tipegő tornán! 

Legyegyszerűbben a Corvin-negyed metró- és villamosmegállótól (a Klinikák megálló felé) egy-két perc alatt sétálva éritek el.

Budapest, IX. kerület, Üllői út 53/b | Nyitva – H-P: 10-19h; Szo-V: szülinapok, baba-mama-papa találkozók, havi egy alkalommal babatorna és szülésfelkészítő tanfolyam + a terem bérelhető rendezvényekre

További infók:  under5 honlap  |  Facebook


MÜPA

2020-ban 15 éves a MÜPA
Hétköznap foglalkozások, vasárnap ingyenes családi esemény vár a Müpában!

Idén 15 éves a hazai zenei és kulturális élet egyik legkülönlegesebb helyszíne a – Rákóczi híd (régi Lágymányosi híd) lábánál található – Művészetek Palotája, ahol túlzás nélkül minden korosztály és minden zenei stílus kedvelője ízlésének megfelelő programokat találhat.

Bizony, a legkisebbek is! A MÜPA a komolyzenei koncertek és kortárs művészeti események mellett évek óta kiemelten foglalkozik a családi- és ifjúsági programokkal.

A népszerű interaktív énekes, zenés, mesés előadásokba, koncertekbe és kreatív foglalkozásokba akár már pár hónapos kortól is bekapcsolódhattok. Több népszerű foglalkozás (Babakoncert, Tesz-Vesz Muzsika, Ringató) mellett vasárnaponként ingyenes családi eseménnyel is várnak Benneteket!

Boráros tértől legegyszerűbben a Csepeli-HÉV-vel, a 2-es villamossal vagy a 23, 54, 55 buszokkal, illetve a Keleti pályaudvartól a 24-es villamossal vagy az 1-es villamos vonalán.

Budapest, IX. kerület, Komor Marcell u. 1. | Nyitva: H-V 10-től az utolsó előadás végéig

További infók:  under5  |  honlap  |  Facebook


Anyahajó Anyaközpont

Az Anyahajó Anyaközpontban egy erős, lelkes közösségre találhattok

A 9. kerület egy kedves, zöldfelületben gazdag területe a József Attila lakótelep a Könyves Kálmán körúton túl, ahol néhány éve több anyuka aktív, lelkes összefogásának köszönhetően létrejött az Anyahajó Anyaközpont.

2015-ben indított közös missziójuk ma már sikertörténet: hivatalosan 2019 eleje óta önálló közösségi térrel rendelkeznek, ahova önkénteseik segítségével rendszeres programokat (horgolóklub, hordozókör, szoptatós kör, jóga, mosipelusos klub, apakör), előadásokat és képzéseket szerveznek az egész családnak.

A hely különlegessége, hogy az események mellett a környékbeli anyák közötti erős közösség, támogató kapcsolatok kialakítására is nagy hangsúlyt fektetnek. Az Anyahajó az a hely, ahol mindig van tere a kérdéseknek, kezdeményezéseknek, beszélgetéseknek és az anyatársakban a programokon túl is biztos pontra lelhettek. Talán ezért is járnak ide ilyen sokan!

A központot a 3-as metró vonalán a Pöttyös utca vagy a Határ út metrómegállóktól gyalog 5-10 percre találjátok.(Közlekedés szempontjából a Pöttyös utca felől egyszerűbben elérhető.)

Budapest, IX. kerület, Toronyház u. 3/b fsz. 6. | Nyitva: H-V: 9-17h

További infók:  under5  |  honlap  |  Facebook


VertikaLAND

VertikaLAND: a baba-mama klub, bölcsi, ovi mellett alkalmanként már éjszakai óvoda is van!

Kis Bernadette első gyermeke születése után kezdett a VertikaLand baba-mama klub megvalósításába, végül annyira jól alakult minden, hogy mára egy bölcsivel és egy ovis helyszínnel bővült a Ferenc tér környéki kisgyerekes birodalom.

A 2013 óta működő baba-mama klub néhány éve a Balázs Béla-Sobieski János utca sarkán találta meg otthonát, ahova a balett, a gyerek- és felnőtt jóga, a Maminbaba hordozós fitness mellett a bábelőadások vagy a kreatív- és drámafoglalkozások miatt is szívesen járnak a családosok.

A rendszeres foglalkozásokon túl havi előadások, babakocsis múzeumlátogatások és nyári táborok színesítik a programkínálatot, sőt legújabban egy alkalmankénti éjszakai óvoda terve is körvonalazódik. A profi módon felszerelt, akadálymentesített földszinti saroküzletben hétvégente szülinapok szervezésére is van lehetőség.

Megközelítás: az Üllői úttal párhuzamos Balázs Béla utca legegyszerűbben a 24-es villamos vonalától (Balázs Béla utca megállótól) pár perc sétával vagy a 3-as metró vonalától (Klinikák vagy Nagyvárad tér megállótól) 10 perc sétával érhető el.

Budapest, IX. kerület, Balázs Béla u. 32/b (földszinti sarok) | Nyitva: H-V: 9-17h

További infók:  under5 honlap  |  Facebook


Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítvány

Egy vidám foglalkozás a Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítványnál

Az alapítványnál nap mint nap azért dolgozik a gyógypedagógusokkal és konduktorokkal tűzdelt szakmai gárda, hogy a fejlődésükben korukhoz képest elmaradó gyermekeket támogassa, családjukat segítse. A 2015-ben alakult fejlesztő központ a 9.kerületben várja a látogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Részt vehetünk tipegő tornán, egyéni vagy csoportos fejlesztésen, komplex, vagy korai fejlesztő órákon. Kerületi lakosokat önkormányzati támogatással, de a más kerületekből érkezőket is kedvezményekkel, és persze tárt karokkal várják. 

A fejlesztőközpont órái több helyszínen látogathatók: 

11.kerületben a Pöttyös utcánál,

Érden a régi Parkvárosi Közösségi Házban és a Pannodában,

Törökbálinton a Nyitnikék Óvodában,

 Budaörsön pedig a Kamaraerdei Közösségi Házban.

Pöttyös utca megközelítése: az Üllői úttal párhuzamos a Balázs Béla utca, a hol a legegyszerűbben a 24-es villamos vonalától (Balázs Béla utca megállótól) pár perc sétával vagy a 3-as metró vonalától (Klinikák vagy Nagyvárad tér megállótól) 10 perc sétával érhető el. 

Budapest, IX. kerület, Pöttyös u. 11.  | Nyitva: órarend függvényében

További infók:  under5  |  honlap  |  Facebook


  

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess minden aktualitásunkról, kisgyermeknek szóló foglalkozásokról és közösségi helyekről, illetve, hogy sok érdekes tartalmat olvashass blogunkon!

    © under5 2022 / Minden jog fenntartva.
    crossmenuchevron-down