A mese lényege, hogy szájból fülbe terjed

A mese lényege, hogy szájból fülbe terjed

A mese bátorít, vigasztal, utat mutat. Pótolhatatlan szerepe van a kisgyermekek fejlődésében, ennek ellenére a kutatások bizonyítják, hogy a mai gyerekek egyre kevesebb olyan mesével találkoznak, ami a személyiség, a kapcsolatok és a kreativitás kibontakozásában megfelelően segíthetné őket.

Ha tudatosítanánk a mese jelentőségét, mindez változhatna. A különböző mesetípusok megismerése, a szülők és nagyszülők aktív bevonása, az életkornak megfelelő mesék választása lehetne ehhez az első lépés – jelzi Kerekes Valéria mesekutató, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar oktatója, akivel a mesék szerepéről beszélgettünk.

Kerekes Valéria mesekutató | Fotó: Kovács Szilvia

Kerekes Vali története a mesékkel mondhatni „meseszerűen” indult: gyermekkorának hétköznapjait főként az apai nagymamájával eltöltött együtt játszás, mesélés és a különböző történetek eljátszása jellemezte, amivel egy életre magába szívta a mesék és a játék szeretetét.

Történetek, énekek, mondókák: olyan volt, mintha egy végtelenített Ringató foglalkozáson lennék” – mesél a gyermekkori élményeiről. Az egyetemi évei alatt megismerkedett a mesék terápiás lehetőségeivel, ami a későbbiekben nagymértékben kijelölte a szakmai útját. Ma már közel 18 éve kutatója és előadója az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának, illetve az  ELTE Tanító- és Óvóképző Karának, ahol a mesék és a mesélés kutatása mellett óvodapedagógusok felkészítésével foglalkozik, biztatja őket az élőszavas mesélés bátor, érzékeny felhasználására a mindennapi munkájukban.

* * *


Több előadásban és konferencián is beszéltél a mesélés – és kifejezetten az élőszavas mesélés – fontosságáról. Miért tartod ezt ennyire fontosnak? Hogy látod, mi a helyzet a mostani szülőkkel ezen a téren?


Ha a gyerek találkozik a mesével, egy életre meghatározza a személyiségét. A közös mesélésnek számtalan pozitív hatása ismert: fejleszti az érzelmi intelligenciát, javítja a tanulási képességeket, segít a küzdőképesség és az önbecsülés kialakításában, ezért egész életünkben megkerülhetetlen a szerepe. A mesélés legjobb formája az élőszavas mesélés, amikor saját élményekből, családi emlékekből építünk fel egy történetet. Ez nagyon személyes, ezért ennek hatása a legmaradandóbb.

A szülők a közös mesélés helyett, sajnos gyakran a számítógép, tablet stb. elé ültetik a gyereket, így azok kevésbé részesülhetnek a mesélés említett pozitív hatásaiból. Hiába tudja mindenki, milyen fontos a mesélés, a gyerekek egyre kevesebb mesét, családi történeteket hallanak. Élőszavas (fejből mondott) mesével is sokan először az óvodában találkoznak.



Mit tudsz tanácsolni: hogyan meséljünk, mire figyeljünk a mesélésnél?


Mesélhetünk magunktól vagy olvashatunk könyvből is – mindkettőnek megvan a maga szerepe.

Ha a meséket csoportosítani szeretnénk, háromféle „típusrólˮ beszélhetünk: a saját életünkből vett vagy kitalált történetekről, a népmesékről és a kortárs mesékről (más néven műmesékről).


Mindegyik mesefajtának megvannak az előnyei. A legjobb, ha mind a három féléből hall a gyerek, hiszen a családi történetek ugyanúgy pótolhatatlanok, mint (a teljesség igénye nélkül) pl. a Kacor király, a Borsószem királykisasszony, a Kisvakond vagy akár a Berg Judit féle „Rumini” mesék.

Az élőszavas mesélés minden életkorban fontos és a hétköznapokban többféleképpen is megjelenhet: elmesélhetjük saját- és/vagy gyermekünk, gyermekeink életének egy-egy aznapi vagy múltbéli mozzanatát, de ugyanígy nagyszerűek lehetnek a kitalált történetek, ahol egy-egy helyzetet állatszereplőkbe bújtatva – nyuszi, kutya, cica család stb. – mesélünk el.



Hogyan lehet bátorítani a szülőket, nagyszülőket a mesélésre? Vannak jellegzetes különbségek az apa, anya, nagyszülők meséjében?

A mese lényege, hogy szájból fülbe terjed. Fontos ezt tudatosítani, mert a szülők és a nagyszülők szerepe a közös mesélés kultúrájának megerősítésében megkerülhetetlen.


Bár az anyák, apák és nagyszülők másképp mesélnek, ez a gyerekek fejlődésére kifejezetten jó hatással van.

Az anyák jellemzően a mesélésben is rutinosabbak szoktak lenni; ha az apa mesél, az általában kitüntetett helyzet. Az apák sokszor oldottabbak ebben a szerepben, gyakran elkalandoznak egy-egy történetben, míg az anyák gyakorta „kötöttebbenˮ mesélnek. Más hangsúlyok fedezhetők fel a történetmesélésben is: ha a mesében jön egy ellenfél, az apáknál rendszerint előkerül a kard, a páncél vagy más megküzdésre alkalmas eszköz, miközben az anyák inkább sütnek, főznek vagy megbeszélik valahogy a dolgokat. Ebből adódóan mások az apák megküzdési stratégiái mint az anyáké.

A nagyszülők bekapcsolódása is hasonló pozitívumokkal jár, akár olvasnak, akár saját élettörténeteket mesélnek. Ha a nagyszülő mesél, az olyan mint egy „élő történelemóra”. Rengeteget segít a gyerekeknek a múltbéli dolgok megértésében, ha konkrét élményeket hallhatnak, amire öt-hat éves kor után kifejezetten fogékonyak. Vannak olyan történetek, amiket egy-egy családban egyedül a nagyszülők éltek át, ők tudnak elmesélni.



Milyen segítséget tudnál adni a meseválasztáshoz? Mennyire fontos ez manapság, amikor a legkülönbözőbb mesék elérhetőek?


Megtalálni a gyerekünknek megfelelő mesét nem könnyű. Hiába van tele a könyvpiac gyerekkönyvekkel, már nincs egyértelműen jelezve, hogy az adott könyv hány éves gyerekeknek való, ami jelentősen megnehezíti a tudatos meseválasztási kultúra kialakulását is.

A gyerekeknek a különböző korszakokban különböző mesékre van szükségük, ami az 5 év alattiaknál különösen igaz.

Az 5 éves kor alatti gyerekeknek komplex, összetett tündérmeséket és Grimm-meséket nem szerencsés mesélni, mert ők még nem úgy érzékelik a történetek menetét, helyszíneit, szereplőit, mint a nagyobbak. Ha a mesében jön egy sárkány, akkor az jön! Az nem egy sárkány a mesében, hanem bármikor becsengethet a lakásba, felmászhat akár az erkélyen is.


A megfelelő mesék kiválasztásával tehát nemcsak életkorhoz illő történeteket mesélhetünk gyerekünknek, hanem megvédhetjük őket a felesleges szorongáskeltő élményektől is. A szülőknek kiemelt szerepe van gyermekeik meseválasztásának terelgetésében, főként akkor, ha ez valamilyen technikai eszközhöz (TV, tablet stb.) is társul.

Fontos, hogy mindig az életkornak megfelelő módon meséljünk gyerekünknek. A 2 éves kor alatti a babák például főként érzelmi impulzusokat vesznek át, ezért a „mesélésbenˮ a dúdolás, dalolás, egyszerű mondókák, babusgatók a legelőnyösebbek. A kicsivel nagyobbak, 3-4 éves kor között már nagyon szeretik az állatos történeteket. A náluk is nagyobb, 5-7 éves kor közötti gyerekek már fogékonyak és igénylik a tündérmeséket, azokat a történteket, melyekben csodás szereplők, varázslatok segítenek a hősöknek. Az iskolába lépéskor pedig azoknak a meséknek a szerepe lesz hangsúlyos, melyekben a hős saját erejéből (legyen az fizikai vagy mentális) oldja meg a felmerülő problémákat. Mindeközben nem megfeledkezve a család saját történetének átadásáról.


Köszönjük szépen az interjút!



Mesékről, mesekutatásról és mesepszichológiáról további érdekességeket olvashattok Kerekes Valéria és Kádár Annamária közös – „Mesepszichológia a gyakorlatban” című – könyvében, amiben mesék, játékok, történetek segítségével fejleszthetitek gyermeketek önbecsülését és küzdőképességét.

Cimkék

Szólj hozzá

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Bejelentkezés under5

Regisztrációt követően e-mailben értesítünk a teendőkről.

Jelszavam visszaállítása