Ovis beszoktatás – első hónapok a gyerekpszichológus szemével

Ovis beszoktatás – első hónapok a gyerekpszichológus szemével

Amikor a szülő először engedi el gyermeke kezét az óvodába lépéskor, sokszor ő maga is szorong, hogy vajon hogyan fogja csemetéje kezelni az új helyzetet. Felmerül a kérdés, hogy a szülő hogyan tudja a saját szorongását is oldani és segíteni gyermekét ezen a sokszor nehéz úton.

A témáról Balatonfüredi Ágnes gyermekpszichológussal beszélgettünk, aki több éves óvodai szakmai tapasztalattal rendelkezik. Sok olyan esettel is találkozott, amikor az első lépések az oviban nem voltak könnyűek. Szerinte érdemes több nézőpontból megvizsgálni a helyzeteket és már az óvodaválasztásnál körültekintőnek lenni.


Olvasási idő: 10 perc


* * *


Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni az óvoda-választásnál?


Fontos, hogy maga az intézmény szimpatikus legyen a szülőnek, amiről csak úgy bizonyosodhat meg, ha azt előzetesen megismeri. Érdekes lehet a házirend, a nevelési elvek, a nevelők személyisége, a gyerekekhez való hozzáállása.

Az a tapasztalat, hogy ha a szülő is úgy lép be oda, hogy ez számára sem egy meghitt hely, akkor szinte lehetetlen, hogy azt a gyerek elfogadja.

Az is egy praktikus szempont, hogy lakóhelyhez közel legyen, mert egy ennyi idős gyereknek megterhelő, ha sokat utazik.


Van egy átlagos időtartam, ameddig tart a beszoktatás?


Az óvónők egymás között három hónapot mondanak, de ez akár fél évig is elhúzódhat.

Nem is jó ezt így számokban kifejezni, hiszen a betegségek is közbeszólnak. Azt szokták mondani, ha egy gyerek egy hetet egyhuzamban nem jár végig az oviba, úgy esélytelen, hogy beszokásról beszéljünk. Tehát az egyhetes ritmust meg kell szoknia.

Mindemellett úgy gondolom, hogy a fél éven túli már beszokott gyermeknek számít.

Balatonfüredi Ágnes, óvodai gyermekpszichológus


Mitől függ az, hogy a gyerek könnyen vagy nehezen kezeli az óvodába lépést? Mit gondolsz, mennyire hangsúlyos a bölcsődék szerepe ebben?


A megszokottól eltérő – sajátos nevelési igényű gyermekek családja, egyszülős-, traumát átélt-, esetleg nehéz anyagi helyzetű – családokban nagyobb valószínűséggel okozhat nehézséget az óvodába szoktatás.

Olyankor beszélünk paranormatív krízisről, amikor a család életében egy váratlan változás (pl. hozzátartozó halála) történik, ami kibillenti a családi egyensúlyt, ez okozhat hosszabb távú elakadást és igényelhet több külső segítséget.

Ahogy növekszik a gyerek, minden életszakaszában van egy normatív krízis. Ilyenek például a gyermek első „szárnypróbálgatásai”, amikor kezdi az akaratát kifejezni szavakkal, cselekedetekkel. Az óvodába lépés is egy fontos mérföldkő az önállósodás útján.

 
Ezek mind konfliktusokkal járnak és jóval több energiát kívánnak meg a szülőktől.
 

Fontos ezeket a változásokat természetesen kezelni (hiszen azok is), hogy ne okozzanak problémát, hanem egy plusz töltetet és fejlődési lehetőséget adjanak a szülőnek és gyermeknek egyaránt.

 
A normatív krízisek jó megoldásainak hosszabb távon pozitív hatása van és ez sajnos fordítva is igaz.

A bölcsőde és az óvoda egyszerre kihívás és fejlődés a gyereknek és a szülőnek

 
Egyszülős családokban, ahol a szülő gyermek között nagyon szoros úgynevezett „szimbiotikus kötődés” van, ott még inkább nehezített az önállósodás.

A bölcsi vagy a családi napközi átmenetet képezhet az óvó szülői kapcsolatból a „három éves kortól törvény által előírt” óvodába lépés között, hiszen a szocializáció folyamata már hamarabb elkezdődik. Ez különösen fontos akkor, ha a gyermek ritkán találkozik kortársakkal.

 
Munkám során a bölcsőde pozitív hatását láttam az óvodába szoktatás tekintetében.


Az óvodába lépés idején, ahogy említetted, sokszor átmenetileg visszaesést tapasztalhatunk gyermekünk viselkedésében, ami csak még jobban növelheti a szülő szorongását is. Hogyan érdemes viselkedni szülőként ebben a helyzetben?


Mivel ez az életszakasz krízissel, nehézséggel jár, a legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk, hogy szorongást okozhat és erről beszélni is kell. 
A pszichológusok állandóan ezt mondják, hogy beszéld ki magadból és ez nem hülyeség! 

Egy duzzogó anyuka senkinek nem jó.
Fontos, hogy az édesanya ossza meg érzéseit bárkivel, aki közel áll hozzá, hogy megkönnyebbüljön.


Emellett gyermekével is egy újfajta kapcsolatépítésre lesz szükség. Próbálja meg félretenni a nehézséget, és igyekezzen minőségi időt együtt tölteni a gyermekével. Ez mindenképp erősíteni fogja a kötődést.

A közös programok, a minőségi idő az ovis időszakban is elengedhetetlen


Hogyan kezeljük a “nem akarok óvodába menni” hisztit?


Ezt is tudomásul kell venni, hogy ezek előfordulnak és jelen lesznek. Érzelmileg erre igazán nem tudsz készülni, csak higgadtsággal.

Empatikusan kell hozzáállni, tehát nem elbagatellizálni azt, hogy neki most nehéz. Nem szabad túlzottan felvenni az érzelmeit abban a pillanatban, mert akkor még jobban elhatalmasodhat.

Arra lesz szüksége, hogy valaki ott legyen mellette semlegesként. Egy kicsit  kiengedhesse magából negatív érzéseit.


Több olyan szituációt láttam, amikor a szülő elmegy, a gyermek pedig bemegy a csoportba és nem sokkal utána abbahagyja a hisztit és a szorongás lecsökken.

Bevált ötlet: játékkal a hisztivel szemben


A szorongást csökkenteni fogja a játék, amely a gyermek sajátos nyelve, ezzel kapcsolódik az óvó nénikhez és a társaihoz.

A családtagok bevonása az óvodába kísérésbe is segíthet. Hiszen van olyan gyerek, aki csak akkor hisztizik, ha anya viszi, viszont ha apa viszi már nem. Ugyanígy a nagyszülők bevonása is csökkentheti ezt a problémát. Így nem csak az egyik szülő küzd az elszakadás nehézségeivel reggelente, ami neki is jót tesz.


Előfordul az is (bár keveset beszélünk róla), hogy a gyerekünk egyszerűen soha nem fogja megszeretni az óvodát és nem fog akarni menni, bármennyire próbálkozunk, akár óvodaváltással is. Mi ilyenkor a teendő?

Nem szereti meg az óvodát, ha az óvó nénit se szereti: ez nagyon szorosan összefügg. Tehát az óvónő személye lesz az, aki teljes biztonságot ad neki. Itt is nagyon fontos, hogy nem csak intézményt választunk, hanem nevelőt is.


Ha  megvan az őszinte kommunikáció a szülő és az óvónő, illetve a gyermek és az óvónő között, akkor ez nem fog bekövetkezni.

Ha mégis elhúzódott folyamatról van szó, akkor külső szakember, például pszichológus tud az óvónőnek segíteni a szülővel való kommunikációban. Tehát sokszor a mediációban, azaz a közvetítésben segít a szakember.

Emellett sokat kell beszélgetni a gyerekkel erről, hogy mi az igazi oka, hogy nem szeret járni.


Milyen jelekre érdemes figyelni a gyerekünknél?


A tartósan megváltozott viselkedés lehet az egyik ilyen jel. Ez akkor van, ha már a gyerek nem csak egy hétig csinál valamit, hanem már egy hónapja csinálja azt az adott negatív töltetű tevékenységet és az általunk ismert jelleme is jelentősen megváltozott.
 

A szülő ismeri gyermekét, hogy addig milyen volt. Másokkal hogyan kommunikált, akár más felnőttekkel, más gyerekekkel, a játszótéri viselkedése milyen volt.

Ha a szülő azt veszi észre, hogy többet csúfolódik társaival, felnőttekkel szófogadatlan, átlagtól jobban hisztis és új helyzetekben is megváltozik viselkedése, akkor ez egy jelzés, ami mutathatja, hogy valami extra feszültség van benne, amiről ő még nem tud beszélni.

 
A komolyabb szintű, pszichoszomatikus tünetek már azt mutatják, hogy még hosszabb  időre visszatekintő probléma van, amivel nem foglalkoztunk. Ilyenek lehetnek az emésztési zavarok lehet a gyomorfájás, hasfájás, akár a szorulás, túlzott nassolás, vagy éppen alvászavarok, fáradtság, koncentrációs képesség romlása.
 

A szülő ismeri a gyermeke viselkedését és segít, ha baj van

Tehát első fokon a viselkedéses szintű változás jelez, s ha ezt nem ismerjük fel, akkor bizony a testi szintű változás következik.

Sokszor akár egy külső ember is rámutathat arra, hogy valami probléma van, ezt ne vegyük a szívünkre!


Lehet, hogy annyira benne vagyunk az adott helyzetben, hogy nem is vesszük észre, míg egy külső szemlélő jobban rálát a helyzetre.
 

Mindemellett tudni kell, hogy mindig mutatnak meglepetéseket a gyerekek, tehát lesz kiismerhetetlen része a személyiségüknek.

Ha tudjuk, hogy mihez képest lett ilyen a gyerekünk, akkor tudhatjuk, hogy ez egy átmeneti állapot-e vagy ilyen nagy hatással volt rá az ovi.

 
Tehát ha eltelik a beszoktatási idő (maximum fél év), akkor azért térjen vissza a régi önmagához! Nyilván felvértezi magát új tulajdonságokkal, az is jó, ha ki is alakulnak ezek benne. De lássuk benne még azt, aki volt, csak hozzáadódtak új pozitív tulajdonságok.

Elkerülhetetlenek a negatív élmények is, viszont ezekkel foglalkozni kell, hogy ne menjen át testi változásba vagy teljes szorongásba.


Sokszor az óvoda az első olyan hely a gyermek életében, ahol először hagyjuk “egyedül”, idegen környezetben. Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy ne csorbuljon a gyerek bizalma bennünk, még akkor sem, ha nehéz az elválás reggel? 

 
Igen, mert te is így fogalmazol, hogy “ott hagyod”. Mindig a pozitív dolgokat kell erősíteni a gyerekben is, hogy ez az ő érdekét szolgálja, ez az élet rendje, ez kell ahhoz, hogy ő szép egészséges, okos felnőtt legyen, hogy iskolás legyen. Az a jó, ha a szülő is őszintén tud úgy hozzáállni, hogy ez egy természetes lépcsőfok az ember életében.




Köszönjük az interjút!

Érdekelnek a babás, kisgyermekes programok és aktualitások?
Iratkozz fel hírlevelünkre!
https://under5.hu/feliratkozas 

Cimkék

Szólj hozzá

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Bejelentkezés under5

Regisztrációt követően e-mailben értesítünk a teendőkről.

Jelszavam visszaállítása