Testvérek a családban

Testvérek a családban

Nagy családban felnőni csupa móka és kacagás. Gurgulázó nevetések, gyerekzsivajjal megtelt ház képe sejlik elénk. Nagyjából ilyen „Farm, ahol élünk” hangulatban, ahol a minimum 12 testvér folyton segíti egymást és persze a szülőket, a fiúk falovácskával játszanak a lányok babáznak, és az éppen elkészült almáspitéből illedelmesen megkínálják egymást…  Jah, nem! 


Olvasási idő: 12 perc

* * *

 

Testvér: (főnév); eredete: [testvér < test + vér]; jelentése: azok, akik egy testből és vérből származnak


Egyszerűen muszáj személyes példát hoznom, ezen idilli képpel szemben, egy afféle családi anekdotát, ami a mai napig gyakran előjön, és felnőttként is minden alkalommal megmosolyogjuk:

 

Egyszer anyukám a húsleves főzése közben a bátyám kezébe nyomott egy ketté vágott, szinte azonos méretű karalábét és útnak engedte azzal a címszóval: „az egyiket add a Pankának.”

 

Hősünk megállt, és hosszan bámult maga elé. Anyukám nem bírta szó nélkül és megkérdezte, hogy mi nem stimmel a történetben? A körülbelül 4 éves gyerek válasza pedig az volt, hogy semmi gond, tisztán érti a dolgot, csak azt nézi melyik a nagyobb, hogy a kisebbet adja a Pankának (nekem).


Azon túl, hogy jót nevettünk, hová tegyük ezt a történetet? Most akkor mi rossz testvérek vagyunk? Vagy pont, hogy jók? Ennyi belefér? Egy kis szekálás vagy bunyózás nélkül nem is egészséges a testvérek kapcsolata? Vagy csak az a jó testvér, aki mindig önzetlenül átadja a helyét a hintán, és odaadja az utolsó falat sütit a másiknak? És egyáltalán milyen kihívásokat támaszt elénk az a tény, hogy van testvérünk, és milyen hatással lesz ez később, a felnőtt életünkre? 

Ezek a kérdések egyesével megérnének egy-egy szakdolgozatot, és persze -sajnos – nem én fogok mindenre választ adni, de nagyon is érdekesnek találom kicsit feszegetni őket! 😉

 

Az biztos, hogy mindenkire hatással vannak a testvérkapcsolatai. Ha nincs testvére akkor azaz, ami befolyásolta. Ha féltestvére van, vagy netán mozaikcsaládban nőtt fel (mikor anya két gyermeke, és apa két gyermeke él egy háztartásban), akkor az formálta gyerekkorában.


Mit mondanak a tudományok doktorai?

Körülbelül az 1980-as évekig a kötődéselméletek – kisgyermekkori kapcsolatok alakulása –  az anya és gyerek kapcsolatra fókuszáltak. A testvérek egymásra hatásának vizsgálata személyiségfejlődés, és lélektan szempontjából még ma is gyerekcipőben jár. Ennek fő oka nem a kíváncsiság hiánya, inkább az a tény, hogy nincs egy “átfogó testvér-elmélet”, amely alapul szolgálhatna a kutatásoknak és vizsgálatoknak. – olvashatjuk a Magyar Pszichológiai Szemle, 2016-ban megjelent cikkében. Persze ez nem azt jelenti, hogy korábban soha senki nem foglalkozott a kérdéssel, inkább talán, hogy nem tulajdonítottak neki akkora jelentőséget. 

Freud például azt vizsgálta, hogy mit él át az idősebb testvér a fiatalabb megszületésekor, vagy hogy a testvérek közötti rivalizálásnak milyen formái vannak, és ezek miként tükröződnek a tudatalattiban, az álmokban. Olyan neves pszichológusok foglalkoztak továbbá a témával, mint Judy Dunn, John Bowly- (pszichoanalitikus, fejlődéslélektani tézise a kötödéselmélettel kapcsolatban ma már alapvetés) -, vagy épp Alfred Adler, aki már a huszadik század elején vizsgálta a testvérek születési sorrendjének hatásait a személyiségfejlődésre. 


Rendben, de mégis, mi az, amire tényként tekinthetünk?


A legelső
szociális színtér – ahol a gyerek először kerül kapcsolatba más emberekkel – a család. Továbbá az első 5 év a gyermek életében különösen meghatározó személyiségfejlődés szempontjából. Ezt bonyolítja az a kusza érzelmi háló, ami átsző egy családot, ahol mindenkinek mindenkivel van valamilyen kapcsolata. 

Ti hasonlítotok a testvéretekre?


Közös szülők gyermekeként született testvérek génjeinek 50%-a azonos. Tehát nagyon leegyszerűsítve a dolgot, félig ugyan olyanok vagyunk mint a testvérünk.

Miért van az, hogy mégis a két testvért szinte össze sem lehet hasonlítani sem külső, sem belső tulajdonságaik alapján?

A külső tényezők alakulásáról, melyekért szintén a genetika felelős, remek előadások érhetők el Dr. Czeizel Endre tolmácsolásában, ha érdeklődtök a téma iránt ajánlom figyelmetekbe. De mi a helyzet a jellemvonásokkal? Ennek alakulását számos tényező befolyásolja, melyek a kisgyermekeket nap mint nap érik, és amik együtt hatnak a gyermek személyiségfejlődésére.

Ilyen a:

  • szülővel kialakított kapcsolat – a kötődés – milyensége; 
  • a környezeti hatások, amelyek jelen vannak a gyermek életében; 
  • a velünk született temperamentum, melyeket szüleinktől -különböző mértékben- öröklünk; 
  • vagy éppen a születési sorrend, azaz hogy hányadik gyermekként csöppenünk a családba. 


Vegyük egy kicsit górcső alá ezt a bizonyos születési sorrendet

A legidősebb a legokosabb, a középső szertelen és lázadó, a kicsi meg igazi bohóc, mindenkit levesz a lábáról.”

Ilyen, és ehhez hasonló jelzőket biztosan hallottunk már, vagy talán mi is jellemeztük így pár szóban gyermekeinket, vagy testvéreinket. A témában rengeteget olvashatunk az interneten, és ember legyen a talpán aki ki tudja szűrni ezek közül a valóban tudományos írásokat. Természetesen az, hogy egy gyermek hányadiknak születik egy családban vezethet bizonyos “tipikus” vonások kialakulásához.

Ilyen például az, hogy a legidősebb gyermek élete legelején osztatlan figyelemben részesül, a szülők még tapasztalatlanként a legkörültekintőbben igyekeznek megtenni mindent a kicsiért. Ez idő alatt rengeteg olyan hatás éri a legidősebb gyermeket, ami a következőket már valószínűleg nem fogja. És persze elkerülhetetlen, hogy Ő, a második gyermek születését ne trónfosztásként élje meg. A második gyerekkel a szülők már jóval lazábban bánnak, így ő ezt a “mintát” fogja alapnak tekinteni. Sosem sütkérezett szülei osztatlan figyelmében, sokkal könnyebben alkalmazkodik környezetéhez. A legkisebbek már egy kész rendszerbe csöppenek bele, mégis megtalálják a módját, hogy kitűnjenek a sorból. Az 5 évnél nagyobb korkülönbséggel született gyermekek tulajdonképpen egyke státuszban nőnek fel, illetve “újra kezdik a sort”.

Általános jellemzők a születési sorrend tekintetében

Ezeken kívül persze még számtalan jellemzőt ide sorolhatnánk. Nem szabad azonban a jellemzőket törvényszerűségként, a gyermeket beskatulyázva kezelni, hiszen a család szerkezete a gyerekek cseperedésével és újabb testvér érkezésével folyamatosan változik. 

És akkor arról még nem is szólt a fáma, hogy mennyire eltérő lesz a helyzet attól függően, hogy lányok és fiúk hogyan követik egymást ebben a sorban, hányan vannak összesen, mekkora korkülönbség, vannak-e ikrek, vagy éppen féltestvérek a gyerekek között. (Ha többet szeretnétek megtudni a születési sorrend rejtelmeiről, ajánlom figyelmetekbe Kevin Leman: Születési sor(s)rend című könyvét).


Amerikai analitikusok Stephen Bank és Michael Kahn 1997-es kutatásuk alapján nyolcféle, testvérek közötti azonosulási módot határoztak meg. Később L. Stipkovits Erika pszichológus ezek mentén öt alapvető kötődési mintát fogalmaz meg, melyek a következők:  

A testvérek közötti kötődési mintákról további izgalmas dolgokat olvashattok itt: L.Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni – Testvérekről nem csak szülőknek



Mi az amiben segíthetjük gyermekeink között lévő jó kapcsolat kialakulását?


Nulladik pontként megemlíteném azt az egyértelmű összefüggést, hogy ne várjunk mesébe illő, szerető-ölelő-mosolygó kapcsolatot gyermekeink között, ha mi a párunkkal reggeltől estig marjuk egymást… amit talán észre sem veszünk, hisz már szinte természetes. De ha azt tapasztaljuk, hogy szörnyű, ahogy a gyerekek egyáltalán szólnak egymáshoz, akkor érdemes egy kicsit sepregetni a párkapcsolatunk környékén, hisz a gyermekek legfőképpen a szülői mintából tanulnak.

  • A kisgyermekek, bármilyen hihetetlen, körülbelül egy éves koruktól már mindent tökéletesen megértenek amit – persze a saját nyelvi szintjükön – mondunk nekik. Ebből következik, hogy például egy két éves idősebb testvérnek bátran el lehet mondani, hogy most kicsi baba születik, vagy hogy miért sír időnként a baba, és hogy óvatosan kell vele bánni.
  • Minden bizonnyal nagyon nehéz nem különbséget tenni a gyermekeink között. Nem is kell a végletekig ugyan úgy kezelni őket, hisz nyilván képességeikhez, és korunkhoz mértem például különböző feladatokat adunk számukra, különböző játékokat veszünk, vagy más-más programokra visszük őket. De mindenképpen figyeljünk oda arra, hogy ne kivételezzünk egyikkel, vagy másikkal, legyen ez akár szóbeli dicséret, akár valami jutalom, amit megkap az egyik, de a másik nem. Teljesen érthető okokból ez rossz viszonyt generálhat a gyermekek között.
  • Ugyanebbe a kategóriába tartozik, mégis külön kiemelném a “bezzegezést”. Akinek van testvére (vagy volt egy bármiben jobban teljesítő barátja a szomszédban, osztályban, évfolyamon),az bizonyára nem egyszer hallotta azt a fajta méricskélést a szüleitől, hogy “Bezzeg a Peti ilyen idős korában már…” , vagy “Bezzeg a Klárinak ötös lett a dolgozat, neked miért nem?”, és még sorolhatnám. Azt hiszem nem kell nagyon magyarázni, hogy miért rombolja ez a testvérek közötti viszonyt.

Hogy mitől lesz jó, vagy éppen rossz a testvérek viszonya, arra már kutatók is keresték a választ

  • Ha több gyermek van a családban, néha még az is külön logisztikát igényel – de legalábbis egy jól megtervezett táblázatot a hűtőn-, hogy nap mint nap eljusson mindenki a saját délutáni foglalkozására, ott legyen a tornacucc, és hogy nap végére ne őrüljünk meg. De mégis fontos, hogy a kötelező körökön kívül töltsünk minél több minőségi időt együtt gyerekeinkkel, ahol velük együtt közösen játszunk, mesélünk, kirándulunk, trüffelgolyót készítünk, vagy megtanítjuk őket pókerezni.

  • És bizony, igazán hálás lesz a testvérek közötti, és a szülő-gyerek kapcsolat is azért, ha megpróbálunk akár csak pár havonta egyszer, csak az egyik gyermekkel együtt tölteni pár órát (persze felváltva, előbb-utóbb mindenki kerüljön sorra). Az az idő csak az övé, rá figyelünk, oda megyünk biciklizni ahova ő akar, és kivételesen csak ő kaphat egy fagyit.
  • A konfliktushelyzetekbe igyekezzünk csak a szükséges mértékig beavatkozni. Egyáltalán nem tesz jót, ha csöppségeinket széltől is óvva, az első “nem adom”-nál közbe szólva, mi rendezzük el állandóan a vitás helyzeteket. Hisz már akár a bölcsődében, de az oviban biztos számtalan ilyen helyzet fog adódni, amiket szépen lassan majd maguknak kell megoldani. Remek terep otthon a tesóval, a védett környezetben elsőnek megtapasztalni ezeket a szituációkat. Persze, itt is fontos az arany középút; a nagyobbak hajlamosak erőfölényüket kihasználni a kisebbel szemben, a kisebbek meg nem restek a végtelenségig szekálni a nagyobbat, és oda-vissza.

“Ha a testvérek megvívják harcukat a saját helyükért, szerepükért a családban, akkor az ellenséggesség érzése csökken, és erősödik az összetartozás tudata.”

Kádár Annamária


És akkor most végülis, kell testvér, vagy nem kell testvér?


…teszem fel úgy a kérdést, mintha utólag eldönthetném, vagy gyerekként lenne beleszólásunk. Én személy szerint sokat szoktam beszélgetni a barátaimmal, ismerőseimmel arról, hogy kinek hány testvére van, milyen a viszonyuk, és hogy ők is megdobálták-e egymást fakockával gyerekként. És mindig egy kicsit összeszorul a szívem, mikor valaki azt mondja, hogy nincs testvére – (általában fel is ajánlom, hogy szívesen kölcsön adok egyet – kettőt), hisz nekem van négy; jut is-marad is, mindenki nyer 🙂 .

Persze, ha egy gyerek van a családban akkor rá (valószínűleg) több figyelem jut, több pénz, több idő, és lehet, hogy emiatt felnőttként sikeresebb lesz a munkahelyén, vagy könnyebben boldogul majd az anyagi támogatásnak köszönhetően. De cserébe olyan élményekből marad ki gyerek-és felnőttkorában egyaránt, amik nem pótolhatók, és sosem fogja megélni azt az “összetartozás-élményt” amit egy testvér jelenthet.

Emlékeim szerint mi sokat piszkáltuk egymást gyerekként, és teljesen természetes volt, hogy kigáncsoljuk a másikat a jégen. És nem én kaptam a nagyobb karalábét, vagy a fiúk sokszor azt a fura, gubacsos növényt dobálták a hajamba, amit fél óra volt kiszedni. Persze közben mi is felnőttünk és mostmár leginkább segítjük egymást, és csak ritkán teszünk direkt keresztbe. 😊

Én egy mondatban így írnám le a kapcsolatomat a testvéreimmel:

A testvéred az a személy, akit ha felhívsz, hogy segítsen például kicserélni egy kereket az autón, akkor két dologban lehetsz teljesen biztos: 

1. Elmondja, hogy milyen hülye vagy, hogy nem tudod megcsinálni
2. Segít. 


* * *

 

Nektek van testvéretek? És több gyermeketek? Milyen programokra szoktatok együtt, vagy akár külön-külön ellátogatni? Van valami tippetek, bevált módszeretek a testvérviták elsimítására? Osszátok meg velünk tapasztalataitokat. 

 

 

Ha érdekel Titeket a téma, ajánlanék figyelmetekbe néhány remek olvasmányt:

 

  • HVG Extra magazin – Pszichológia.- 2016/4. szám: Testvérkapcsolat
  • Judy Dunn: Testvérek, Gondolat Kiadó,1991
  • L.Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni Testvérekről nem csak szülőknek, HVG Könyvek, 2016
  • Kevin Leman: Születési sor(s)rend, Harmat Kiadó, 2014   
  • Kádár Annamária: Mesepszichológia 1-2.

Szépirodalmi gyöngyszemek:

  • Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek, Jelenkor Kiadó, 2013
  • Jean Cocteau: Vásott kölykök, Magyar könyvklub,1979
  • John Steinbeck: Édentől Keletre, Európa Könyvkiadó,1972

Ha gyermekeknek olvasnátok:

  • Boldizsár Ildikó: Mesék testvérekről testvéreknek
  • Hans Christian Andersen: A rút kiskacsa, A vadhattyúk
  • Grimm testvérek: A három testvér
  • Manó könyvek: Mesélj nekem a testvérekről és barátokról

     

Cimkék

Szólj hozzá

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Sign In under5

Account details will be confirmed via email.

Reset Your Password